Új mentőautók állnak szolgálatba

Ma szolgálati helyére került az a 38 új mentőautó, amely a 101 darabos beszerzés harmadik szállítmányában érkezett. Mint ismeretes, új mentőautókat vásárolt az Országos Mentőszolgálat bruttó 8.814 milliárd forintos kormányzati forrásból. A nagyvolumenű beszerzés révén 101 korszerű, jól felszerelt mentőautó állt szolgálatba Magyarország mentőállomásain, kiváltva a már elhasználódott járműveket. A járművek több szállítmányban érkeztek, az utolsó 38 mentőautó átadására sajtónyilvános esemény keretében került sor. Ezek az autók nemcsak az alapjármű típusa (MAN) miatt jelentenek újdonságot az Országos Mentőszolgálat flottájában, hanem azért is, mert kialakításuk és felszereltségük még hangsúlyosabban segíti, támogatja a vele dolgozókat a betegellátásban. Az elektromos mozgatású hordágy nem csak a betegnek nyújt biztonságot és kényelmet, hanem a mentő bajtársakat is óvja a fizikai erőkifejtés okozta megterheléstől.

Az eseményen dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára elmondta, hogy „a teljes beszerzési program során fontos szempont volt, hogy a legmodernebb, világszínvonalú eszközökkel szereljék fel az autókat, legyen szó akár egy defibrillátorról, akár betegmozgató eszközökről”. Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója úgy fogalmazott, hogy “ezek a járművek egy tudatos, következetes fejlesztési folyamat részei, amelyben a betegbiztonság, bajtársaink munkakörülményei és a fenntartható működés egyszerre érvényesül”.

Keresés

Közösségi média

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal tulajdonosa kötelezettséget vállalt a hozzáférhetőség és a befogadás mellett, kérjük, jelentse a felmerülő problémákat a webhelyen található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Ez a webhely a WP ADA Compliance Check beépülő modult használja a hozzáférhetőség javítása érdekében.