Válasz a Magyar Hang megkeresésére

Juhász Árpád tanár urat, vagyis Árpi bácsit a mentősök közül is sokan tisztelik és szeretik. Sajnálatos, hogy nem volt elégedett az egészségügyi ellátásával, bízunk benne, hogy az állapota már javult és hamar meg fog gyógyulni.

Amennyiben egy beteg elégedetlen az ellátása valamely elemével, a megtett intézkedéssel, a terápiával, úgy többféle fórumon (pl. az érintett egészségügyi szolgáltatónál, vagy a betegjogi képviselőjénél) is panaszt tehet, amely után az illetékesek a betegellátás megfelelőségét részletes vizsgálat során ellenőrzik. Egy Facebook-poszt tartalma (különösen ha az egy közismert személy véleményét tartalmazza) a háttér, a tények ismerete nélkül is sok ember gondolatait és érzéseit befolyásolhatja, érdemi reakcióra azonban a szükséges adatok, illetve felhatalmazás hiányában rendszerint nem alkalmas, ezért célszerű a posztolás helyett, vagy mellett a hivatalos utat választani.

Általánosságban elmondható, hogy a háziorvosoknak indokolt esetben ki kell menniük a betegeikhez. Bizonyos esetekben ugyanakkor az jelenti a betegellátás szempontjából is legmegfelelőbb megoldást, ha nem az orvos megy ki a beteghez, hanem a beteg megy el az orvoshoz (illetve ha erre képtelen, akkor a betegszállítók, mentők odaszállítják), ahol a „sztetoszkóp” mellett labor, röntgen és számos más vizsgálati lehetőség is rendelkezésre áll. Magyarországon ez a beteg érdekében, protokoll alapján meghozott, tudatos szakmai döntést jelent, de vannak országok, ahol ez az egyetlen lehetséges megoldás, hiszen ott egy orvost házhoz kihívni szinte lehetetlen.

A szintén említett, korábbi esetről, az adatok ismerete nélkül azt lehet elmondani, hogy szívpanaszok esetén a mentésirányítók gyakran egyszerre két mentőegységet is riasztanak. Az elsőnek érkező mentőegység lehet úgynevezett BLS (basic life support, „EKG elemzésre nem alkalmas kompetencia szintű”) egység, hiszen ők vannak a legközelebb és szükség esetén meg tudják kezdeni akár az újraélesztést is. A másik mentőegység szintén érkezik, ez már emelt szintű (ALS) egység mentőtiszttel, orvossal, teljes felszereléssel és biztosan nem Jánoshalmáról.

A történet kapcsán ismét felhívjuk a figyelmet a betegek könnyebb eligazodását szolgáló, a Magyar Orvosi Kamrával és a Magyar Gyógyszerész Kamarával készített tájékoztató anyagunkra, melyet mellékelten küldök szíves felhasználásra.

A tapasztalatok szerint a decemberi hónap, az ünnepi időszak nemcsak a mentésben, hanem az alapellátási ügyeletekben dolgozók számára is komoly erőpróbát jelent, hiszen a betegforgalom országszerte megnő, ami egyrészt az egészségügyi ellátórendszer, a háziorvosi rendelések ünnepi munkarendjének, másrészt a megfázásos, vírusos időszaknak is köszönhető. A betegellátás gördülékenysége érdekében az ügyeleti rendszert a szükséges pontokon megerősítjük, a 1830-as ügyeleti telefonszám mindvégig rendelkezésre áll. Az ügyeleti telephelyek listája a www.mentok.hu/ugyelet/ címen, az ÉletMentő applikációban, illetve az Egészségablak alkalmazásban is elérhető.

Fontos tudni, hogy az évvégi munkarend alapján a betegek december 23-án délutántól december 29- én reggelig, illetve december 31-én délutántól január 5-én reggelig (kétszer ötnapos időszakban) háziorvosi szintű ellátást csak sürgős esetben, az ügyeletekben kaphatnak, hiszen a háziorvosi rendelés a munkaszüneti napokon nem lesz elérhető. Kérjük szem előtt tartani, hogy az ügyelet elsősorban a hirtelen jelentkező, a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségügyi problémák megoldását szolgálja, súlyos tünetek, életveszély gyanúja esetén a 112-t kell tárcsázni.

Javasoljuk, hogy a betegek előre, megfelelő időben írassák fel a rendszeresen szedett vagy várhatóan szükségessé váló gyógyszereiket háziorvosukkal, kezelőorvosukkal. Az ügyeleti ellátóhelyek elérhetőségéről a www.mentok.hu/ugyelet oldalon, az EgészségAblak alkalmazásban, a 1812 egészségvonalon, illetve a 1830-as ügyeleti hívószámon is tájékozódhatnak.

Enyhébb panaszok esetén az ügyeleti ellátás helyett a gyógyszertár felkeresése is megoldást jelenthet, ahol a magas szintű gyógyszerészi tanácsadás, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek is orvosolhatják a problémát.

Keresés

Közösségi média

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal tulajdonosa kötelezettséget vállalt a hozzáférhetőség és a befogadás mellett, kérjük, jelentse a felmerülő problémákat a webhelyen található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Ez a webhely a WP ADA Compliance Check beépülő modult használja a hozzáférhetőség javítása érdekében.