Válasz az RTL megkeresésre

Fontos tisztázni, hogy az ételosztás témája nem a mentők teljes állományát, hanem a vidékről tervezetten és forgó rendszerben a fővárosba érkező 48 bajtársunkat érinti, akik számára plusz ellátmányt kívántunk biztosítani a MOMSZ és az Önök által harsányan bírált és értéktelennek minősített szendvicsekkel, melyeket egyébként bajtársaink szívesen fogadtak és fogyasztottak el. Groteszk, hogy most éppen Önök kérik számon rajtunk, hogy elfogadtuk a MOMSZ által erőltetett megoldást és átálltunk az előre csomagolt készétellel történő ellátásra.

A szendvicseket egyébként egészen addig tovább biztosítottuk, amíg bebizonyosodott, hogy a melegételekhez hozzáférnek az érintett bajtársaink. A MOMSZ három hónaposra tervezett kampánya után a terveink szerint a szendvicseket továbbra is biztosítani fogjuk.

Sajnálatos, hogy RTL nézői a szerkesztői szándék következtében azt gondolhatják, hogy a mentőknél „komoly bajok vannak”, miközben a valóság éppen ennek ellenkezője, a mentőszolgálat elismerést érdemlően, jól működik, a bajtársak pedig minden lehetséges támogatást megérdemelnek.

A fővárosi mentőellátás vidéki plusz kapacitással történő megerősítése bevált, az előre tervezett rendszer a betegellátás és bajtársak szempontjából is jól működik. A budapesti mentés ilyen ütemben és módon történő megerősítése azért is szükséges, mert a lakosságszámmal arányos mentőkapacitás a nappali időszakban rendre bővítésre szorul, hiszen mintegy közel félmillió ember érkezik naponta vidéki, illetve Budapesten kívüli lakóhelyéről munkavégzés céljából a fővárosba, vagyis az ingázók száma a mintegy 1.7 milliós lakosságszámot (és ezzel arányosan a mentőesetek előfordulási valószínűségét is) 25-30 százalékkal megnöveli.

A mentődolgozók étkezésének témájához kapcsolódik az is, hogy bajtársainkat egy olyan digitális térképpel is segítjük, amely tartalmazza a mentőknek kedvezményt biztosító hamburgerezők, gyorséttermek pontos elhelyezkedését, megközelíthetőségét. A szolgálatban levő mentősöket kedvezményes ételvásárlással támogató büfések országos adatbázisát bajtársaink eddig már mintegy 450 ezer alkalommal használták.

Azzal is segítséget szeretnénk nyújtani bajtársainknak a legmegfelelőbb étkezéshez, hogy számukra az Országos Mentőszolgálat ingyenes dietetikai tanácsadást, konzultációt biztosít.

Keresés

Közösségi média

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal tulajdonosa kötelezettséget vállalt a hozzáférhetőség és a befogadás mellett, kérjük, jelentse a felmerülő problémákat a webhelyen található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Ez a webhely a WP ADA Compliance Check beépülő modult használja a hozzáférhetőség javítása érdekében.