Mentődolgozók étkezése

OMSZ logó

Nem újkeletű a mentődolgozók étkezését támogató kezdeményezés, az Országos Mentőszolgálat 2021-ben indította el Hambulancia néven a bajtársakat támogató programját, amelyhez eddig már 451 vendéglátóhely csatlakozott. Külön digitális térképet hoztunk létre, melynek segítségével szolgálat közben nem csak a vidéki, hanem a fővárosi bajtársaink is megkereshetik a hozzájuk legközelebbi kedvezményes étkezési lehetőséget, amivel azóta már 435 ezer alkalommal éltek. A jogszabályok szerint a munkáltatói juttatásoknak nem része az étkeztetés, a mentőmunka jellegéből adódóan a központi melegétel ellátás logisztikai kihívást is jelent, de igyekszünk így is támogatni a megterhelő munkát végző bajtársainkat.

A szendvics ellátás tehát egy jóindulatú kezdeményezés az OMSZ részéről, ami nyilvánvalóan nem biztosít teljes értékű napi étkezést, de egy kis segítséget jelenthet. A szendvicsek számát igény szerint növelni fogjuk, hogy ezzel is tegyünk valamit bajtársainkért, szemben a mindent harsányan bíráló MOMSZ-szal, akik a feszültségkeltésen kívül még soha semmilyen eredményt nem értek el az érdekképviselet területén.

Keresés

Közösségi média

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal tulajdonosa kötelezettséget vállalt a hozzáférhetőség és a befogadás mellett, kérjük, jelentse a felmerülő problémákat a webhelyen található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Ez a webhely a WP ADA Compliance Check beépülő modult használja a hozzáférhetőség javítása érdekében.