A Szív City egy virtuális közösség, amely egy mobilalkalmazáson keresztül szerveződik. Az applikácó lényege, hogy ha valaki utcán, közterületen lesz rosszul, minél előbb megérkezzen hozzá a segítség.
Miután a mentők riasztást kapnak, a mentésirányító a mentőegység indítása mellett értesítést küld a közelben tartózkodó Szív City felhasználóknak is, akik a helyszínre sietve elkezdhetik a laikus elsősegélynyújtást, szívmegállás esetén az újraélesztést.
Az Életmentő készségek fejlesztése projekt örömmel vett részt a Szív világnapja alkalmából szeptember 29-én rendezett Szív City rendezvényen, ahol jó hangulatú beszélgetés zajlott az alkalmazás sikereiről és a riasztásokról. Jó érzés volt látni, hogy egyre több embernek fontos ez az ügy – a Szív City applikáció már közel 65 000 letöltésnél jár! Az esemény újraélesztés oktatással zárult.
A Szív City fontos célja a közösség edukálása és az applikáció népszerűsítése mellett a bárki által elérhető defibrillátor készülékek regisztrációja is, melyek megjelennek az alkalmazásban és a honlapjukon. Több ponton szorosan kapcsolódnak az Életmentő készségek fejlesztése projekthez, hiszen az újraélesztés oktatása és a segítségnyújtás ösztönzése számunkra is kiemelten fontos. Inspiráló volt hallgatni a Szív City önkénteseit, akik már több alkalommal is segítettek bajba jutott embereken, és saját tapasztalataikkal bizonyították: a laikus segítség életeket menthet.
Az Országos Mentőszolgálatot Győrfi Pál kommunikációs vezető képviselte a rendezvényen, aki ismertette a Svájci Hozzájárulás támogatásával megvalósuló projektet és annak legfontosabb elemeit. Elhangzott az is, hogy a projekt keretében beszerzésre kerülő 500 darab defibrillátort regisztrálni fogjuk majd a Szív City rendszerében.
Ezúton köszönjük a meghívást!