Sikeresen vette az új kihívásokat és nagy teljesítményt nyújtott 2024-ben is az Országos Mentőszolgálat. Az adatok, a feladatmutatók alapján kijelenthető, hogy az életmentés, a sürgősségi, ügyeleti ellátás országszerte megbízhatóan áll a betegek rendelkezésére Magyarországon, amit az is bizonyít, hogy 2024-ben Bajtársaink 1 353 912 mentési esetet és 879 982 orvosi ügyeleti feladatot láttak el, miközben a mentőautók több mint 50 millió kilométert tettek meg hazánk útjain. Budapest és környéke mentő esetszáma tovább emelkedett (2023-ban 358 ezer, 2024-ben 396 ezer mentőfeladat).
A mentési feladatok között a tavalyi évben a szolgálat mentőegységei 2 123 sikeres újraélesztést hajtottak végre és 525 szülést vezettek le a helyszínen, vagy a mentőautóban. A segélyhívások legnagyobb része a 112-es rendszeren keresztül érkezett a mentőkhöz, több mint 30 ezer hívást a Gondosóra rendszerén át, illetve az Életmentő Applikáción keresztül fogadtak. A mentésirányítók a SzívCity applikáción keresztül 1 038 esetben riasztottak önkéntes elsősegélynyújtókat közterületi újraélesztés gyors megkezdése érdekében.
Az elmúlt időszakban esetkocsi fejlesztést hajtottunk végre Zala vármegyében Zalaszentgróton, Pest vármegyében Dunakeszin, legújabban pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csengeren. Új mentési pontot létesítettünk a Veszprém vármegyei Balatonalmádi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavasvári településeken.
A mentőegységek a tavalyi évben akut szívinfarktus miatt 11 628 beteget, stroke gyanúja miatt 40 288 beteget láttak el és szállítottak kórházba.
A speciális mentőegységek közül a gyermekmentők 4 633, a motoros és kerékpáros mentők 2 146 feladatot láttak el, a mentőhelikopterek 3 616 riasztást kaptak.
A betegellátás során a bajtársak 71 000 liter infúziót, mintegy 500 kilométernyi hosszúságú kötszermennyiséget és 51 732 ampullányi fájdalomcsillapítót használtak fel.
2024-ben az Országos Mentőszolgálat által működtetett, októbertől országosan egységes alapellátási ügyeleti rendszerben 879 982 beteg kapott ellátást Magyarországon. 81 567 esetben a telefonos tanácsadás elegendőnek bizonyult, 740 617 beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, 57 797 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek és lakásukon látták el őket. Az alapellátási ügyeletben ellátottak 36 %-a gyermek, illetve 18 éven aluli fiatal volt.
A mentőellátás szakmai fejlesztése érdekében a nemzetközi irányelveknek megfelelően frissített módszereket és eljárásokat vezettek be egyebek mellett a súlyos baleseti sérültek vérzéscsillapítása, az emelt szintű légútbiztosítás, illetve az orvosi telekonzultáció tárgykörében.
A szervezett mentésben tevékenykedők részére a 2024-es évben jelenléti továbbképzéseket, valamint online szakmai kurzusokat szervezett és tartott az Országos Mentőszolgálat. A jelenléti továbbképzéseken alap és kiemelt, valamint életmentő beavatkozási készségek szinten tartása és fejlesztése történt. A továbbképzéseken részt vett minden kivonuló és irányítócsoportban dolgozó mentődolgozó. Az alapellátási ügyelet vonatkozásában az illetékes szakterület új tananyagokat dolgozott ki a hívásfogadói munkakörben alkalmazottak részére, valamint a háziorvosok részére újraélesztés és kritikus állapotú betegek vizsgálata és ellátása témában. Az Országos Mentőszolgálat részt vett az iskolai KRESZ oktatáshoz kapcsolódó elsősegélynyújtási tananyag fejlesztésében és szerepet vállal az év végétől a gyakorlati oktatások megszervezésében és lebonyolításában is.
A szakdolgozói béremelések az elmúlt években is folytatódtak, az átlagosan 20% szakdolgozói alapbéremelést az Országos Mentőszolgálat teljes körűen végrehajtotta.
Az infrastrukturális fejlesztések során új épületbe költözött Győr és Kőszeg mentőállomás. Energetikai felújítás valósult meg Nagykőrös, Hajdúnánás, Kaposvár mentőállomásain és a budapesti Bázis mentőállomáson, illetve jelentős felújítási munkálatok zajlottak Ózd mentőállomáson is. Megkezdődött és jelenleg is folyamatban van Putnok és Zsámbék mentőállomás teljeskörű felújítása, Kemecsén pedig új épület épül a mentőállomás részére. Előkészületek indultak a fővárosi Markó utcai és a Bázis mentőállomás villamoshálózatának felújítása, Balatonlelle új mentőállomásának előkészítése, Veszprém mentőállomás bővítése, továbbá Zalaegerszeg és Szeged mentőállomás építése érdekében.
Az Országos Mentőszolgálat jelenleg 1 029 mentőautóval rendelkezik, melyek közül mintegy 210 Budapest és környékének mentőellátását biztosítja. 2024. december 31. napját követően 36 db mentőkocsi került a mentésből kivonásra a rendeletben meghatározott maximális életkor betöltése miatt. A feladatellátásban tevékenykedő járművek mellett a mentőszolgálat jelenleg 246 tartalék mentőgépjárművel rendelkezik. A 2024. évi közbeszerzési tervben szereplő keretből az új mentőgépjárművek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van.
Országos Mentőszolgálat