Benkő Sámuel egészségügyi díjjal jutalmazták Domoszlai Tamás bajtársunkat

Az idei évben Domoszlai Tamás nyerte el a Benkő Sámuel egészségügyi díjat. Bajtársunk Miskolc város napján, május 11-én vehette át a rangos kitüntetést.

A mindössze 36 éves mentőápoló 3 gyermekes családapa, aki szakközépiskolás korában még önkéntesként kezdte egészségügyi pályafutását a Magyar Vöröskereszt megyei alapszervezeténél. Itt ma már elsősegélynyújtó oktatóként tevékenykedik. 2011-ben Az év önkéntesének választották. Ebben az évben már tizenhatodik esztendeje dolgozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi kötelékében.

„Édesanyám kórházban dolgozik jelen pillanatban is, gyermekkoromban ez magával ragadott. Aztán édesapám súlyos beteg lett. A Honvéd Kórházban kezelték és mentővel járt a kezelésekre. Amikor meghalt, onnantól kezdve a mentőzés volt nálam a fő csapásirány. Anyukám nem igazán akarta, hogy egészségügyben dolgozzak, de ma már nagyon büszke rám. Számomra nagy öröm lenne, ha a kisfiam ugyanezt a hivatást választaná. Remélem, hogy mire ő odajut, a társadalom nagyobb megbecsüléssel fog hozzáállni az egyenruhás szervekhez – osztotta meg Domoszlai Tamás.

A mentőápolót egy „átlagos munkanapjáról” is beszámolt a miskolci médiának:

„Amikor beérek, felveszem az egyenruhát és jó esetben van időm meginni egy kávét, átnézni a felszerelést és az autót. Rosszabb esetben azonnal megszólal a csengő, és egy perc alatt el kell hagynunk a mentőállomást, mert vannak olyan betegek és állapotok, amelyek nem tűrnek halasztást. Átlagosan 13-14 helyre megyünk ki 24 óra alatt, amiből éjszakára néha 4-6 is jut. Eddig 20 kivonulás volt a rekord. A lelki része picit nehezebb a munkámnak, mint a fizikai. Mindenki, aki segítséget kér, megpróbálja abba a kis időbe belesűríteni a kéréseit, amíg ott vagyunk. Nekünk el kell fogadnunk, hogy szolgáltatunk, az életmentést kínáljuk és a beteg igényeihez igazodunk, ezért az alázat nagyon fontos” – hangsúlyozta az ápoló.

Domoszlai Tamás megmaradó szabadidejében szívesen kerékpározik, DVTK meccsekre jár, családjával kirándul és a Vöröskeresztnél szolgál.

„A főállásom mellett megmaradt az elsősegélynyújtó feladatom is a Magyar Vöröskeresztnél. Ez szorosan kapcsolódik a mentőápoló hivatásomhoz. 2011-ben Összefogás az életért címmel prevenciós előadássorozatot tartottam iskolákban egy kollégámmal és ezzel érdemeltem ki Az év önkéntese díjat. Öt éve a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium által szervezett Életmentő és Elsősegélynyújtó versenyen vagyok zsűrielnök. Ezenkívül a Bükk Mentőcsoportban is a humanitárius szervezet színeit képviselem” – mondta el a Bajtárs.

Miskolc város négy kategóriában – egészségügyi dolgozó, önkéntes, pedagógus és egyéb kategória – keresett úgynevezett hétköznapi hősöket: azokat az embereket, csoportokat és szervezeteket Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, akik csendben, a színfalak mögött végzik munkájukat másokért. Egészségügyi kategóriában Domoszlai Tamást díjazták, miután a járványhelyzetben, az ukrajnai háború kapcsán és a Dunai árvíznél kiemelkedő szolgálatot teljesített.

Szívből gratulálunk Domoszlai bajtársnak az elismerésért!

Fotó: Mocsári László

Videó: Miskolc.hu

Keresés

Közösségi média

Legutóbbi bejegyzések

A weboldal tulajdonosa kötelezettséget vállalt a hozzáférhetőség és a befogadás mellett, kérjük, jelentse a felmerülő problémákat a webhelyen található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Ez a webhely a WP ADA Compliance Check beépülő modult használja a hozzáférhetőség javítása érdekében.